péntek, február 01, 2019

miért jó

csütörtök, január 31, 2019

Alternatív energia

Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető tiszta energia, úgy mint: napenergia, vízenergia, szélenergia, geotermikus energia.

A megújuló energiaforrásnak nevezzük azon természeti jelenségeket, melyekből az energia úgy nyerhető ki, hogy jelentősebb emberi beavatkozás nélkül legfeljebb néhány éven belül az újratermelődik.

Az alternatív energiaforrások jelentősége, hogy használatuk összhangban van a fenntartható fejlődés alapelveivel, és nem okoznak környezet szennyzést. Alternatív energiaforrás az az energia hordozó, amelyből a jelenleg használatos szénhidrogének alternatívájaként valamilyen energiát ( hő-, mozgási-, villamosenergia ) tudunk kinyerni.

A kőolaj, a földgáz, a szén és az urán a nem megújuló energiafajták közé tartoznak. Ezek az energiafajták adják jelenlegi energiafelhasználásunk csaknem teljes részét, azonban, ahogy ezek neve is mutatja, készletük korlátozott, újratermelésükre nincs lehetőség, vagy az olyan lassú, hogy belátható időn belül a készletek megújulására nem számíthatunk.

Vannak viszont olyan energiafajták, melyek folyamatosan újratermelődnek. Ezek az alternatív energiák ( megújuló energiák ) : a napenergia, szélenergia, vízenergia, biomassza és a geotermikus energia. A fosszilis energiahordozó készletek végesek, ráadásul ha növekvő energiaigényünket kizárólag ezek felhasználásával akarjuk kielégíteni, az a környezetszennyezés további fokozásával jár. Az sem mindegy, hogy a jelentős részben importnyersanyagra épülő magyar energiaipar mennyiért szerzi be az energiát. Sajnos Magyarország lemaradása óriási, a gazdaságos módon kinyerhető energia felhasználások terén.

A gyors növekedés idején mind a nyersanyagokkal, mind az energiahordozókkal rendkívül pazarló módon gazdálkodtak, akkoriban úgy tűnt, hogy a tudományos felfedezések és a műszaki találmányok minden létező és felmerülő problémára kínálnak megoldást.

Napjainkban a befektetések egyre jobban a megújuló energiákat alkalmazó vállalkozások felé orientálódnak. Egyetlen módon menthetjük meg környezetünket és válhatunk függetlenné a fosszilis energia hordozóktól, ha rendületlenül kutatjuk - keressük az alternatív energia forrásokat.

Keresési eredmények

Internetes találatok

 

Alternativ Energia – www.alternativenergia.hu

Napkollektor, Napelem, Napcella · Szélgenerátor, szélerőmű · Passzívház · Hőszigetelés · Aktív ház · Energiatanúsítvány · Smart Home – az Okos Otthon …

5 alkalommal látogatta már meg ezt az oldalt. Utolsó látogatás ideje: 2020.06.03.

 

Alternatív energia - energia alternatívák

Alternatív energia - zöld energia alternatívák - megújuló energiák. Az alternatív energiák alkalmazásának lehetőségei napjainkban.

 

Alternatív energia

www.alternativ-energia.eu › alternativ_energia

Alternatív energia a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető tiszta energia, úgy mint : napenergia, vízenergia, szélenergia, geotermikus energia.

 

Minden, amit a jövő energiáiról tudni érdemes. Célunk, hogy az olvasók megismerjék a megújuló energiákban (nap-, szél-, bio- és vízenergiában) rejlő …

 

Alternatív energia alapú hő- és energiaszolgáltatás | Cothec

cothec.hu › alternativ-energia-alapu-ho-es-energiaszolg…

Alternatív energia alapú hő- és energiaszolgáltatás … Megújuló energiaforrások: napenergia; szélenergia; vízenergia; geotermikus energia; biomassza.

 

Megújuló energiaforrás – Wikipédia

hu.wikipedia.org › wiki › Megújuló_energiaforrás

A megújuló energiaforrások a napenergia közvetlen termikus és fotoelektromos hasznosítása, a biomassza, szélenergia, vízenergia, a tenger hullámzásából …

 

Mi várható az alternatív energia következő évtizedében …

raketa.hu › mi-varhato-az-alternativ-energia-kovetkezo…

  1. febr. 16. - A 2020-as évek meghatározó időszakot jelentenek az alternatív energia számára, de pontosabban mit hozhat a következő 10 év az alternatív …

 

Alternatív Energia hírportál - Home | Facebook

www.facebook.com › … › News & Media Website

Alternatív Energia hírportál. 30755 likes · 253 talking about this. Célunk, hogy az olvasók megismerjék a megújuló energiákban (nap-, szél-, bio- és…

 

Alternatív energia / energia alternatívák - Napelem rendszer

www.napelemek-napkollektorok.hu › bioenergia › ener…

  1. aug. 22. - Az alternatív energia, energiák hasznosítása jelenti a kiutat a világszerte egyre jobban jelentkező energia- és környezetvédelmi válságból.

 

Zöld energia - alternativ energia - megújuló energia | Vajda …

vajdapapir.hu › fenntarthatosag › zoldenergia

Sokszor halljuk a zöld energia, alternatív energia, megújuló energia kifejezéseket, … (napenergia, szélenergia, geotermikus energia, vízenergia, biomassza stb.) … 

 cimke:

facebook,youtube,youtubeon keresztül,amazon,időjárás,googleban,walmart,gmail,yahoo email,jehu,google,fordító,cél,fox,hírek,otthoni,raktár,fordít,Cnn,Nba,étela,közelemben,instagram,google térkép,időjárás holnap,éttermek a közelemben,usps követés,legjobb vétel,Lowes,costco,amazon prím,számológép,craigslist,választásieredmények,Reddit,Airbnb,Burger,King,Twitch,GoogleDokumentumok,zillow,traductor,wells,fargo,hírek,google,osztályterem,amerikai,bank,Msn,netflix,Nfl,macys,kohlok,etsy,Térképek,roblox,walmart,közel,hozzám,választás,walgreens,nba pontszámok,adu,hotmail, szolgáltatás,ups nyomon követés,aol levél,facebook bejelentkezés,ingerellenőrzés,fedex követés,dow jones,angoltólaspanyolig,séf,pizza,kunyhó,espn,autozone,amckészlet,nbam,Usps,régihaditengerészet,taco harang,cvs,búg,Irs,hobbi lobbi,a meghajtón google,PayPal,ikea,pasziánsz,Dominos,játéktop,tőke egy,sebességteszt,googlemeghajtó,tesla,készlet,Lakers,spanyolangol,tiktok,bitcoin,ár,fedex,viszály,pinterest,chipotle,üldöz,dogecoin,psös,mihályok,kilátás,kapcsoltin,Nordstrom,facebook piactér,